A frankfurti leves hamis legendája
Sokkal inkább az tűnik valósnak, hogy a frankfurti leves – akárcsak a székelykáposzta – pesti találmány.
A frankfurti leves épp olyan, mint a milánói makaróni: hazai kreációt álcáz külföldi fedőnévvel, egyben ettől remélve, hogy kelendőbb lesz a portéka. Frankfurtban léteznek “frankfurter” levesek, amelyek szó szerint azt is jelentik, hogy “frankfurti”, de igazából természetesen nem a városra utalnak, hanem a jellegzetes frankfurti virslire, amire a németek legalább annyira büszkék, mint a bécsiek a maguk wiener-virslijükre.
Áll is vita, hogy melyik város találta fel ezt a hosszú, enyhén füstölt virslifajtát, de nekünk nem tisztünk igazságot szolgáltatni ebben a bonyolult kérdésben.
Amennyiben valaki frankfurti – a nagy Frankfurtról, Frankfurt am Mainról beszélünk mindvégig – specialitást keres, akkor erre az étlapokon a “nach Frankfurter Art” megjegyzés utal, és ez többnyire a zöldfűszerekre mutat.
Frankfurt leghíresebb kulináris szülötte ugyanis a zöldmártás, a Frankfurter grüne Soße, amelyet hét különféle zöldfűszerből mixelnek, tejszín és főtt tojás hozzáadásával, főtt marha mellé tálalva.
Frankfurti leves – alias Frankfurter Suppe – viszont Németország-szerte megtalálható, amennyiben van benne virsli. A tények tehát kegyetlenül arra mutatnak, hogy a romantikus elképzelésekkel ellentétben a frankfurti levesnek épp annyi köze van a felhőkarcolókkal díszített Majna-parti nagyvároshoz, mint a székelykáposztának a Hargita fenyveseihez.
Sokkal inkább az tűnik valósnak, hogy a frankfurti leves – akárcsak a székelykáposzta – pesti találmány, noha az Ignotus-féle Emma asszony szakácskönyvében is akadnak virslileves receptek, Nagy-Magyarország valamennyi szegletéből beküldve, a frankfurti leves mégis Pesten forrta ki magát, és vált minden frankfurti leves irányadójává, akárcsak egy EU-dekrétum.
A frankfurti leves a két világháború között a szerény polgári lét velejárója volt: akinek nem telt marhára, az virsliből főzött magának levest, de a második világháború után, s főleg az ötvenes években már státusszimbólummá avanzsált, hiszen akkoriban már a virsli is luxust jelentett. A kelkáposztával agyonetetett nép aztán a hetvenes években ráunt, így a frankfurti leves a nyolcvanas években tipikus menzakaja lett, azaz társadalmilag nagyot zuhant, s ezen az állapoton a rendszerváltás sem változtatott.
Újabban ismét felütötték a fejüket a jobb minőségű virslik, ez pedig reményt ad a frankfurti leves újjászületésére, amely attól igazán magyar, hogy csakis ezt a virslilevest készítik kelkáposztával (a németek fehérkáposztát használnak), csöppnyi piros paprikával és tejfölös habarással.
Szerintünk irgalmatlan sok virslivel az igazi! Szerinted?
